Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Macska viselkedése.

                                                                                    A Macska viselkedése.

 

A macskákat az emberek többsége magányos állatokként ismeri, de valójában nagyon is társaságkedvelők. A legnagyobb különbség a macskák és kutyák (melyekkel gyakran hasonlítják össze őket) társas viselkedése között az, hogy a macskáknak nincs túlélési stratégiájuk vagy „falka mentalitásuk”; ami mindössze annyit jelent, hogy maguk gondoskodnak alapvető szükségleteikről (például egyedül keresnek élelmet és védekeznek támadás esetén). Ez azonban nem aszociális magatartás. Talán a legjobb példa a macskák természetes viselkedésére az elvadult példányok kolóniákba való szerveződése, melyekben az egyes tagok magukról gondoskodnak. Az emberekkel való szimbiotikus kapcsolatuk évezredek során alakult ki. Gazdájukhoz való kötődésük nehezen vethető össze a vadmacskák magatartásával, de annyi bizonyos, hogy tudatában vannak annak, hogy az ember nem az ő fajukhoz tartozik (és nyilván önmagukat sem tekintik embernek). Ez a különbségtétel a gazdájukkal való kommunikáció során használt hangjelekben és testbeszédben is megnyilvánul. Egyes vélemények szerint pszichológiai szemszögből a macska az embert pótanyának tekinti, így a felnőtt egyedek egyfajta állandósult gyermekkorban élik le az életüket. A macskák emberrel való kapcsolatának az állat 3-7 hetes kora között kell kialakulnia. Némelyik példány később is hozzászoktatható az emberhez, de a többségük félénk marad. Ehhez hasonlóan a macskák összeszoktathatók a kutyákkal és más háziállatokkal is, de a kisebb méretűeket általában zsákmánynak tekintik.